Nyári kutatási tevékenység a Környezettudományi Intézetben!

10 augusztus, 2022

Kutatnak, kísérleteznek a Nyári Egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézetében június és július folyamán Nyári Egyetemen vehettek részt középiskolások. A Molekuláris Biológia laborban PCR, HPLC vizsgálatokban, kutatásokba kapcsolódhattak be a fiatalok, akik sok-sok élménnyel tértek haza. Volt, aki a PCR technikával és a gélelektroforézissel ismerkedett meg, más diákok Mikrobiológia laborban vettek részt, ahol növényi kivonatok antimikotikus hatását vizsgálták - tájékoztatott Dobróné dr. Tóth Márta intézetigazgató. - A kutatás során mikrobiológiai alapműveletekkel, a kutatás szabályaival és a jegyzőkönyvvezetés, továbbá publikálás módszereivel ismerkedtek meg a résztvevők. "Jól éreztem magam. Olyan dolgokba kaptam betekintést, amikbe a gimnáziumi körülmények között nincs lehetőség" - számolt be élményeiről Valent Nóra. 

Koleszár Gergő az intézet oktatója elmondta, a Hidrobiológia kutatás során viszonylag hosszútávú mezokozmosz kísérletbe kezdtek bele Seprenyi Fruzsinával, ami várhatóan szeptember végéig fog tartani. A kísérletben idegenhonos és őshonos víz alatti növényeket tenyésztünk együtt, aminek célja nem más, mint megállapítani azt, hogy a két faj közül melyik képes kiszorítani a másikat, és ezt milyen "módszerrel" éri el.

 

Augusztus 20-a után ismét megnyílik a Nyári Egyetem a Környezettudományi Intézetben. Az intézet oktatói várják a középiskolások érdeklődését, jelentkezését a toth.marta@nye.hu e-mail címen.